Monarchia!

Tegnap megesett a Voodoo Allen zenekar első külföldi fellépése, méghozzá Bécs ódon városában, a B72 klubban. Ezen a helyen már megannyi psychobilly zenekar tiszteletét tette, pl. Meteors, Demented Are Go!, Astro Zombies, és a sorba most a Hillbilly Hellcats vendégeként mi is beállhattunk. Íme egy top 10 lista, hogy miért volt a buli átkozottul király:

10. Egy szubjektív élmény: kifelé menet két osztrák psychobilly megállított, és velem fényképezkedett. Ilyen még sosem fordult velem elő – a zenekar minden más tagja jóval fotogénebb, és kevésbé medúzamozgású, mint én. Talán az lehetett a magyarázat, hogy a nagy este tiszteletére pirosra festettem a hajamat. Vagy hogy én voltam kéznél. De ez utóbbi lehetőséget elhessegetem magamtól.

9. Nagyon jól játszottunk. Szerintem erősen doppingolt minket a hely, a külföld. Annyira jól játszottunk, hogy a Hillbilly Hellcats dobosa azt mondta koncert után, hogy akkor is jönne a mai budapesti koncertre, ha nem lépne itt fel. („I would come even if I didn’t have to – it was fucking great.”)

8. A Hillbilly Hellcats bőgőse. Bőgőzés közben (játszás közben) többször itatták, konkrétan whisky-vel, pohárból. Ha jól számoltam, megivott hatot-nyolcat (a sörök mellett), és mindez viszonylag kevéssé hatott ki a bőgőjátékára. Ellenben arra inspirálta, hogy először a basszushangfalra másszon fel, majd a bárpultra (a gyönyörű pultoslány kapkodta le a hamuzókat), és közben folyamatosan bőgőzött tovább. És még arra is volt figyelme, hogy az első sorban tobzódó Szifon felé nyújtogassa a bőgő nyakát – Szifont mint kollégát amúgy is heves ölelgetésekben és gratulációkban részesítette.

7. Chuck Hughes. Ez az ember a világ egyik legjobb zenésze, műanyag papucsa ellenére. Hihetetlen karizmájához pontosság és szellemesség társul, és szimpátiámat csak fokozza, hogy rendkívül közvetlen és kedves embernek bizonyult. Ja, és koncertjük közben kétszer megköszönte a Voodoo Allennek a kiváló bemelegítést (ezt teljes joggal :-) tette). Nem írok Chuckról többet, ma este mindenki megnézi, azt’ kész.

6. Előre is elnézést a nem politikailag korrekt bejegyzésért. De a listán helyet kell kapnia a két bombasztikus leszbikus lánynak, akik a közönség soraiban voltak láthatók, és heves csókcsatáik azt is örömmel töltötték el, aki nem a zenekart nézte.

5. Wild Evel. Ő volt az esemény szervezője, a promoter. A lista további három helyezettje még hozzá fűződik, ezért itt most nagyszerű személyét mutatnám be. Ő civilben a Staggers nevű, nemzetközileg is jó hírű zenekar énekese, aki ezért egy Staggers bakelittel is meglepte Iván barátomat, a bakelitek nagy rajongóját. Ő volt a dj a koncertek között és után – mondhatom, Go Cat Go Zoli beteg zenéi a kanyarban sincsenek az ővéihez képest. További szavak helyett itt egy kép róla:

4. Amikor megérkeztünk a helyre, Evel éppen a zenészek kuckójában (a backstage-ben) serénykedett: egy asztalra sajtokat, sonkát, krémeket, péksüteményeket, csokit, szőlőt, fügét rendezgetett el, ezekkel megkínált bennünket, és arra buzdított, hogy fogyasszunk ezeken kívül sört is, utóbbit abból a hűtőgépből, amely a kiváló nedűvel volt teljesen tele. Mi ezt megtettük, és elmélkedtünk azon, hogy mikor lesz ilyenben részünk valamely kitűnő hazai klubban…

3. Azon a kanapén ültünk a backstage-ben, amelyen már P.Paul Fenech is. Tudom, ez sokaknak nem hangzik valami nagy dolognak, de mi ott úgy éreztük, megérintettük a történelmet. Hány csíkot szippantottak már itt fel, hány nőt látott a derék ülőbútor különböző pozitúrákban, hányan döntötték ki rá a különféle folyadékokat… Istenem, egy könnycseppet morzsolok el épp most is.

2. A kanapé mellett A4-es felirat volt: lefordítom ízibe. „Kérjük, ne köpködjetek a kanapé mögé, mert ott vezetékek futnak, és már sokszor volt rövidzárlat.” Micsoda földi paradicsom – és egyáltalán nem vagyok ironikus.

1. Mi lehetne más a listán az első, mint hogy láthattuk élőben a Hillbilly Hellcats-et, és ma megint látni fogjuk! Ez pediglen, drága olvasóim, FASZA!

Köszönném még itten Ati Edge-nek és Krisztának a segítséget, amit a zenekar autós kijuttatásában és magabiztosságának ápolásában nyújtottak, a bécsi közönségnek a lelkesedést, de hogy ne legyen itt oly mély nyáltenger, mint az Oscar-díj átadóján, itt most abba is hagyom.

Megjártam a hadak útját (1) - FreeFest

Az utóbbi időben több ízben is sikerült kimozdulnom az ország vízfejéből, és a vidéki Magyarország gyönyörűségeiben gyüszmékelni.

Először is beszámonék a FreeFestről (Lajosmizse). Ide azért mentünk Sándor barátommal, mert Szifon másik zenekarát, a Los Tiki Torpedoest, valamint Marci barátunk együttesét, a Szeszkort szerettük volna befogadni.

A Szeszkort nem sikerült, és ennek Lajosmizse településszerkezetén kívül az is oka volt, hogy a helybeli lakosság egyáltalán nem tudott a rendezvényről, sem a helyszínéül szolgáló Zenélő Tanyáról. Yoda barátom többszöri telefonos megkeresésével sikerült elnavigálni a megfelelő helyre, bár előtte volt alkalmunk betekintést nyerni Lajosmizse egy felettébb hátrányos helyzetű részének működésébe is - néhány fogatlan de lelkes helyi erő, akik az időt éppen házuk előtt múlatták nagyobb csoportban, ugyanis tudni vélte a helyes irányt. Ez utóbb felesleges hurráoptimizmusnak minősült.

Odaérve a rendezvény kutyás jellege mellett az volt még sokkoló, hogy a Los Tiki Torpedoes (kiváló) énekesnőjét új hajszíne miatt nem ismertem fel, főleg mivel azelőtt kb. nem beszéltünk egy szót sem. Most alkalom nyílt a hiánypótló beszélgetésre, és felettébb szimpatikusnak találtam, amit csak fokozott a LTT-koncerten elővezetett (jó értelemben vett) kurvás hanghordozása.

Amúgy a show módfelett szemet gyönyörködtető volt: a zenekar tagjai - mint megtudtam, szexboltból drága pénzért beszerzett - latex csíkokban voltak láthatók, kivéve az egyik tagot, a bőgőst :-). Ő a hidegre hivatkozott, így úszta meg. A latex-ügy aztán nagy hullámokat vert fel a széles látókörű és fogékony magyar rockandroll-közösség tagjai körében: http://www.rockinboard.com/showthread.php?t=494&page=36. A vita hevében a figyelmes olvasó tanúja lehet, amint Szifonból kihozzák a szakmáját a gyanútlan provokátorok. Az biztos, hogy Yoda látványa még hosszan kísérteni fog...

A többi koncert erősen felejtős volt - én nem tudom, meddig minősül még nem cikinek a "nyisd ki a szemed és láss" szövegvilág, és az irónia olykor bántó hiánya.

Amit még említésre méltónak tartok, az a toi-toi-ügy. Az egyik higiéniai kihívásokkal küzdő reterátban egy punk fiatal szarni kívánt, és amint odabent elhelyezkedett, tréfás ismerősei hátulról meglökték a kabin falát. A szükségét végző ifjú kitántorgott az ajtón, és odébbállt, ám egy - addig a toi-toi bejáratánál békésen szundikáló - koncertlátogató kevésbé volt szerencsés, és a fülke tartalma a ruházatán kötött ki. Volt abban minden... ám ő sztoikus nyugalommal tápászkodott fel - további sorsa ismeretlen.

Most tényleg vízparti speedparty...

A távolból érkezett a meghívó, idézem tehát:

"Örömmel jelentjük, hogy idén nyáron megrendezésre kerül az első Voodoo Allen tábor. Muhahahaha! Nem tábor persze, csak többnapos együttlét.

Hol és mikor?

2008. július 25-27. - Zamárdi - Party Fészek

A Party Fészek Zamárdiban, közvetlen a Balaton partján van, a szállás onnan 10 perc sétára egy elkerített, melegvizes kempingben, felállított sátrakkal, matracokkal. Bátrabbak és keményebben partizni vágyók már péntek este megérkezhetnek (mi is akkor jövünk), de lehetséges a szombat reggeli érkezés is)

Jegyár:

Péntek esti érkezéssel (2 éjszaka szállás) 8.000 Ft
Szombat reggeli érkézessel (1 éjszaka szállás) 5.500 Ft
A jegyár tartalmazza a szállást 2-3-4 fős sátrakban (a sátrat és a matracot a Party Fészek biztosítja), és napi egyszeri meleg főétkezést (közös bográcsozás). Tisztálkodásra a kemping területén lévő önálló téglaépületben van lehetőség.

Mi fog történni?

Szombat este:

Gigamega Voodoo Allen-koncert meglepetésekkel este 8-tól!

Napközben:

Extrém vízijátékok: vízben fojtogató, lefejelő verseny
Tábortűz hangulat: emberek, különböző tárgyak és hangszerek égetése
Kulturált szórakozás magas fokon: pókerbajnokság, Ping-Pong, Hobaszvif (hogyan b***sszunk szét egy vízzel teli flakont). Közös főzések.

Este:

Önfeledt italozás, búvárdinnye, tömegverekedés, egymás hányásában fetrengés.

Jelentkezés:

Írj az e-mail-címünkre, vagy egyszerűen csak jelenj meg a helyszínen és pirítsd a lóvét."

Hogyan nem turnéztunk a Vajdaságban?

Még a Fringe Fesztivál idején ismerkedtünk meg egy kedves szervező fiatalemberrel, aki Topolyára és Zentára invitálta a Yellow Spots zenekart és minket. Nagyon megörültünk, hamar igent mondtunk - a hely jó, a társaság jó, és milyen jól fog már kinézni, hogy a határon túl, kvázi "külföldön" is játszottunk... :-)

Nagy lelkesen készültünk tehát, próbáltunk, szervezkedtünk (én pl. már vettem is szerb dínár nevű fizetőeszközt), csak még nem sikerült megtudni, hogy pontosan hol vannak az ominózus klubok (Panta Rhei, illetve Zeppelin), és hogy pontosan hol kapunk szállást.

Hívom tehát a YS élő legendáit: Aberrált Gyurit és Schlekit, hogy adják meg a szervező fiatalember elérhetőségét, Megadták, de Schleki mondta, hogy már napok óta hiába próbálja elérni, és ha nekem sikerül, kérjem meg, hogy hívja fel őt. Nekem sem sikerült a kapcsolatfelvétel, ami minimum vészjóslónak tűnt az utazásunk szempontjából...

Az internet csodája jóvoltából aztán egy kedves topolyai emberre akadtam, aki megadta a Panta Rhei klub pontos címét, sőt, kedvesen még térképet is küldött, meg a saját elérhetőségeit (innen is köszönöm, Arnold) - de hát ettől még mindig nem tudtuk, fizeti-e valaki a benzint, és lesz-e szállásunk...

Az első koncert előtti napon éjjel Iván barátom értesített, hogy a klubok lemondták a koncerteket a szerbiai választásokat követő paprikás légkör miatt ("Fuck Politics" - ahogy azt Iván barátom oly találóan idézte). Ám azután arról is hírt kaptunk, hogy az egyik klub nem a megfelelő dátumot tudta, a másik klub pediglen egyáltalán nem tudott arról, hogy ott ez a két zenekar valaha koncertezne...

Na, így nem turnéztunk a Vajdaságban - reméljük, csak ezúttal nem, és hamarosan kárpótolhatjuk a nagyérdeműt.

Vérfarkas a városközpontban

A Voodoo Allen egy nagyon gyors zenekar - amint értesültünk róla, hogy lehetőségünk lenne játszani a Nyugati téren felállított színpadon, nyomban lecsaptunk rá. Nem is annyira azért, hogy így reklámozzuk magunkat, hanem én például felettébb poénosnak gondoltam (és azt hiszem, a többiek is), hogy obszcenitásokat rivalljunk a gyanútlan lakosság fülébe.

A Fringe Fesztivál jóvoltából tehát sor kerülhetett erre ma délután 16:20-kor. Jómagam már koradélután ellátogattam a térre, megnéztem, mi a helyzet. Láttam két gimnazista zenekart, egyet Dabasról, egyet Debrecenből, és mindkét zenekarnál azt tapasztaltam, hogy a tér kezdetben még üres, majd először homeless-ek, majd járókelők is odagyűlnek néhányan, hogy meghallgassák a muzsikát. Gondoltam, így lesz ez a mi koncertünk alatt is majd.

Háromnegyed négykor összefutottam Aberrált kollégával, aki kezében épp a Faces of Death sorozat második részét szorongatta, és aki jelezte, hogy jönnek még ismerősök. Majd elment sörért. Ezen felül még kollégáimra is számítottam, akik nagyon kedvesen el is jöttek.

Négy órakor levonult a színpadról a gitáros srác, aki előttünk volt a programban. Mivel szólóprodukciót adott elő, nem volt könnyű dolga - a szomszéd utcában tudniillik a műsora alatt végig légkalapáccsal dolgoztak, ami simán áthatolt az akusztikus produkción. Így az előre adott 10 perc helyett volt elég időnk beállni - jól feltekertük a potikat, majd elkezdtünk játszani.

A közönség soraiban örömmel fedeztem fel váratlan kedves arcokat, de a legjobb az volt, hogy a téri óra körül egyre többen lettek, és táncoltak is - mindezek tetejébe állt ott néhány kreol bőrű szépséges turistalány, akik felettébb lelkesen ropták, kivívva ezzel csodálatomat.

Ami nem volt ennyire klafa, az a második szám után beszóló hangmérnök volt, idézem: "Ez katasztrófa! A színpad nagyon hangos! Titeket nem lehet hangosítani!" És más effélék. Erre fel lehalkítottuk a cuccokat, amitől jóval kevésbé hallottuk magunkat a kelleténél (én konkrétan nem hallottam a dobon és az éneken kívül semmit, magamat se). A közönség később mondta, hogy a hangzás kifelé ezután sem változott semmit... De nem pártoltak el, lelkesen táncoltak tovább. Itt egy kép a leglelkesebb táncosról. A fotón még a Jókai utca torkolatánál járja, de aztán a színpad előtt középen folytatta a show-t.

Néha átvágott a színpad előtti téren néhány mit sem sejtő járókelő, akik aztán rémült arccal siettek tova.

Annyira keveset tököltünk koncert közben, hogy maradt időnk egy előre nem tervezett Be Bop A Lulára is, s ennek elővezetése közben lepett meg minket Sándor barátunk, aki elmondta, hogy a munkából éppen hazatérőben a hatos villamoson ült, amikor meghallotta Ivánt, amint azt énekli: "A kurva anyjaaaaarrgghh!", erre leszállt, és még elcsípte a koncert utolsó hangjait.

Gyorsan lepakoltunk a színpadról, majd a fent látható táncossal kötöttünk közelebbi ismeretséget, aki bizony nem józanodott ki a koncert végére sem, de további borfogyasztással kívánta ezt az állapotot fenntartani, s ehhez tőlünk remélt anyagi segítséget. Próbáltuk megfelelni az elvárásainak, de sovány eredménnyel.

Iván és én indultunk vissza dolgozni, Szifon, Attis és Melinda hazafelé vették az irányt, de megbeszéltünk, hogy erre jövőre is benevezünk. És még előttünk áll a holnapi Fringe-es koncert a Millennárison!

Lángszóró, straße, dögvész és fosrakéta

A tegnapi próbán sikerült nagyjából véglegesíteni Gergő új számát, amelynek címe A lángszóró a legjobb barátod és elkezdtünk dolgozni az általam írt új nótán is, amely a Húzd ki a csíkot! névre hallgat. A Gergő száma hangulatilag leginkább a 'Love you to death' számhoz áll közel, zeneileg pedig kicsit olyan, mint a régi Kispál, a Meteors és a Kézi Chopin összegyúrva; az én számom pedig egy klasszikus rockabilly zenei alapokra épülő szám megfűszerezve némi 'garage' elemekkel. A február 1-jei Fészek-es koncertünkön remélhetőleg már mindkettőt el tudjuk majd játszani a közönség által is fogyasztható formában. Ha mindez nem lenne elég, folyamatosan írjuk a többi új számot is: Attila Gunn amikor éppen nem dobol, zseniálisan gitározik és kb. 4 új számra való riff-mennyiséggel látott el minket a közelmúltban, ezekben a korábbi zenéinkhez képest kicsit több a fémzenés elem (ennek oka Attila korábbi zenei érdeklődésében keresendő), de ha ezekből szám lesz, az zeneileg új szintre emelheti a zenekart. Szifon is szorgalmasan gyártja a Dögvész a tanyán c. számát, én pedig a semmitmondó, hiteltelen és sablonos zenékről írtam a Fosrakéta c. számot, ami szintén eléggé előrehaladott állapotban van. A mielőbbi személyes viszonlátásig személyes szájbavágásomat küldöm minden kedves olvasónak.

Évértékelő beszéd + hányás

A Voodoo Allen 2007-es évéről talán elég annyit mondanom jellemzésül, hogy az év első koncertjén a Lucky 13-ban kb. 30 ember volt, pedig másodmagunkkal játszottunk, míg az év utolsó koncertjén a Trafó Bárban az össz-nézőszám 625 volt, és egyedül játszottunk…

A két koncert között volt azért még jó néhány élvezetes és kevésbé élvezetes fellépés is: nagyon jól sikerült első vidéki bulink Dorogon, kétszer is nemzetközi sztárzenekar előtt játszhattunk: a Kék Yukban a Washington Dead Cats, az Amigóban a Quakes előtt. Sokat játszottunk a stílus nagyobb magyar képviselőivel, a Silver Shine-nal/Shadowbirdsszel, a Yellow Spotsszal és személyes kedvencemmel, a Burning Vampiresszal. Négy olyan koncertet is adtunk (nagyon szép sikerrel), ahol mi voltunk az egyedüli fellépők. Ezekből én személy szerint a Fészekre vagyok a legbüszkébb, ahol talán a jövőben is rendszeresen meg fogunk fordulni. Oh, és kétszer játszhattam női ruhában…!

Az évben született a Döglött kutyák, döglött lovak, a Jönnek a fákjúhegyek, A vérfarkas végnapjai, a Vízparti speedparty, a Tapírok a külső űrből – legalábbis a koncertképes verziójuk. Azt hiszem, elmondható, hogy gigantikus sláger mindahány…

Öröm számomra az is, hogy sok olyan ember is szívesen hallgatott minket, aki szemmel láthatólag előtte nem is találkozott ezzel a műfajjal.

A kevésbé jól sikerült koncertek közül azt emelném ki, amelyen (noha „örülnünk kellett volna, hogy ott lehettünk”) a műsor felét játszhattuk el az elég nagy részben miattunk érkezett közönségnek, mert az úgynevezett profi főzenekar tagjai karba tett kézzel a színpad elé állva leküldtek minket. Öröm az ürömben, hogy ezután többször nem kellett velük játszanunk, mégis mindkét zenekar karrierje töretlenül ívelt és ível tovább felfelé.

2007-ben elindult továbbá a MySpace-oldalunk, amelyen jelenleg 3 megasláger is hallgatható, felvettünk – hosszas szerencsétlenkedés közepette – egy ötszámos demót a Song Records stúdióban, cikk jelent meg rólunk a Wan2 magazinban, és elindult a merchandising-készítés is: lehet tőlünk kapni személyes megkeresésre Voodoo Allen-matricát! Ezen kívül rádiósztárok is lettünk, köszönhetően a Fiksz Rádió Go Cat Go című műsorának.

A banda ezen túlmenően még új hangszerekkel és technikai eszközökkel is gazdagodott, és rövid ideig saját próbatermünk is volt, ahová hetente kétszer nem jártunk le próbálni. Elsőnek játszott számaink némelyikét újrahangszereltük egy kicsit, köszönhetően Gigor Csabi művészúr segítségének. Palai Tomi barátunk pólót és borítót tervezett nekünk. Jaj, és erről a helyről csókoltatom Sándor barátomat és Szeszkor Marcit, akik minden bizonnyal tartanak egy fontos rekordot, a zenekar tagjain kívül ugyanis ők voltak legtöbbször Voodoo Allen-koncerten.

És búcsúzóul engedtessék meg egy nyálas mondat, gyengébb idegzetűek kapcsolják le a monitort: az a legfontosabb, hogy jóbarátok vagyunk. - „Én mindjárt hányok, bazmeg! ........................ Hú, bazmeg…!”

Rock ’n’ Roll Radio

Mint azt bizonyára minden kedves fanatikus rajongónk pontosan tudja, tegnap este a Fiksz Rádió Go Cat Go című műsorában két órán keresztül osztottuk az észt, nyomtuk a demónkat és a kedvenc zenéinket.

A dolog pikantériáját fokozta, hogy nemcsak a mit sem sejtő rádióhallgató számára volt új a muzsikánk, hanem a derék műsorvezető-interjúkészítő, Gombos Zoltán számára is – amint hogy mi még nem hallottunk ezelőtt túl sok Go Cat Gót, ő sem hallgatott sok Voodoo Allent. Most azonban megtört a jég: s legott meg is állapította, hogy nem is játszunk psychobillyt, hanem inkább countryt és bluest. :-)

A dolog úgy kezdődött, hogy Attila Gunn nem a szavak embere, így ő otthon maradt. Magam autóval érkeztem életem első rádióinterjújára, így Ivánnak és Szifonnak kellett meginnia mindazt a sok alkoholmentes üdítőitalt, amit Zoli ránk mért az adás ideje alatt. A hangulat a cukrozott víz következtében hamar oldottá vált, Szifon nyelve az adás végére már egyáltalán nem forgott, és (ezt szerencsére a rádió nem tudja közvetíteni) végül már puszikkal és ölelésekkel fejezte ki szeretetét – ez egyébként persze kölcsönös, csak tán nem olyan látványos… :-)

A stúdiót úgy kell elképzelni, hogy egy lakótelepi lakás nappalija, amelyben nézetem szerint fantasztikus rock and roll memorabíliák találhatók (Elvisek és hotrodok minden mennyiségben), két pécé, egy mikrofon, és Zoli igen bájos barátnője. Szifon ebből a helyiségből indult el a maga külön útjaira az adás alatt – rendszerint ívelni ment vagy blázolni.

Az interjú során érintettük a zenénk és a szövegvilágunk fontosabb elméleti és történeti kérdéseit, majdnem mindnyájunk polgári foglalkozását, sztorizgattunk is, így pl. mindenki értesülhetett arról, hogy Szifon érintése toxikus hatású – ugyanis maga Sparky dőlt le egy székről a hatására.

A műsor tehát nagyon jól sikerült, amit az adás fóruma is bizonyított, és mivel a felvétel hamarosan felkerül a rádió hangtárába, mindenki, aki ne adj’ Isten lemaradt volna, ezt személyesen is ellenőrizheti.

Voodoo Allen a WAN2 magazinban

A WAN2 magazin novemberi számában megjelent egy féloldalas cikk a Voodoo Allen-ről a Jövő Mérnökei rovatban. A cikk a 'Gonosz halottak', címet viseli, minden bizonnyal a honlapunkon a kedvenc filmemként megjelölt alkotás címére utalva. Az írásban bemutatásra kerül a zenekar története, jelene és egy pozitív kicsengésű jóslat a Voodoo Allen jövőjére vonatkozóan. A cikkhez illusztrációként felhasználásra került a Palai Tomi barátunk által rajzolt kiváló pólóterv is - amely hamarosan megvásárolható lesz póló formájában - valamint egy fotó a zenekarról, amely a Zsül Trozsé barátunk által rendezett legendás és botrányba fulladt farsangi bulin készült, ahol mi is felléptünk.

Aki a fenti infók közül bármelyikre is kíváncsi, vagy egyszerűen csak szeretné megnézni az egyébként rendkívül igényesen elkészített és kinéző cikket, az ne habozzon megvenni a magazin novemberi számát.

Hóbortos hétvége I.

Van egy haverom, Richard. Múlt pénteken felfedeztük, hogy a cégnél, ahol dolgozunk, a főnökünk csúnya kis stiklit követett el. Mielőtt bármit is tehettünk volna a leleplezése érdekében, meghívott minket a házába, egy tengerparti luxusvillába, ahol megrendezte a halloween partinak álcázott transzvesztita sörivók bálját. Hívtunk egy taxit, és útközben összeszedtük még Szifont, Gergőt és Attis barátomat, és együtt el is indultunk a buliba, de valahogy eltévedhettünk, mert a sörivók bálja helyett a Vörös Yuk-ban kötöttünk ki, ahol a legkülönfélébb maszkokba és álarcokba öltözött emberek gépi italokat szürcsölgetve ütemesen bólogattak a Cowabunga Go-Go! válogatott szörf csatakiáltásokkal színezett zenéjére.

Elindultam a pult felé, ahol Madafaka Bélánál rákérdeztem, rájött-e már, h melyik Halász Judit számról tételezte fel indokolatlanul és megalapozatlanul, h feldolgoztuk az egyik kiváló számunkban, de nem meglepő módon ismét be kellett érnem egy nemleges válasszal. Az újabb kihívás egy fém50es formájában érkezett, amit Marci az asztali labdarúgószerkezet bemeneti nyílásába illesztett. Hosszadalmas csocsócsata kezdődött, melynek során a Voodoo Allen FC többedíziglen elverte a Shadowbirds FC-t, közben Punkertől magyarázatképpen állandóan azt kellett hallgatnom, h azért nyerünk állandóan, mert biztos megvuduztuk a labdát. Punker később mottót váltott, és ezt követően a "ha nem is nyerünk, legalább kicsit kellemetlenkedünk" c. opusz csendült fel jónéhányszor.

A VA koncert sztem remekül sikerült, és amennyire meg tudom ítélni, egész jól szóltunk. A színpad előtt ropta a sok ember, és engem személy szerint általában ez a bemozgás motivál a leginkább. Utánunk jött a Shadowbirds trió, akik remek kis produkcióval rukkoltak elő és először maszkban, majd anélkül riogatták a közönséget. Az estét a Yellow Spots zárta, akik elég nehezen fértek el a színpadpon, ennek ellenére kurva nagy bulit nyomtak. Az egyik múmiájukat a koncert előtt megitattam egy kis gatyaszaggató vegyigyümivel, és látszott is, h a buli közben többször is a mellékhelyiség felé igyekezett a kolléga. Jó volt a ritmusszekció, Sleki megbízhatóan szegecselt, SunnyBoy félmeztelenre vetkőzött, és úgy tépte a nejlonhúrokat, Aberrált úr viszont az átlagosnál talán kevésbé volt elázva - beszéltük is a végén, h majd máskor kerítünk sort a közös trinkelésre. Aberrált úr állítólag a múltkor annyira beseggelt, h leesett a színpadról, mint anno a QSS-os Barangó; így már érthető az elővigyázatosság.

A koncertek után Kabáttal és Zalánnal az élet nagy kérdéseit boncolgattuk, mígnem n3 magasságában a távozás mellett döntöttünk, elvégre másnap is koncerteznünk kellett. Szifon vmi kiscsajt oltogatott az egyik díványon, és mondtam neki, h ha most nem jön velünk kocsival, egyedül kell hazacipelnie a nagybőgőjét, és megeskettem az életére, h a hangszert semmiképpen nem hagyja ott a Vörös Yuk-ban, mert én nem fogok vele másnap reggel visszamenni a helyszínre! Szifon a maradás mellett döntött.

Másnap reggel természetesen Szifon telefonhívására ébredtem. Rossz sejtésem rögvest be is igazolódott: Szifon full elkészült, valami buszmegállóban aludt, és természetesen otthagyta a nagybőgőt a Yukban, ráadásul megkért, h menjek ki vele a Vörös Yukba, mert egyedül nem tudja hazahozni .... Örültem.

A történet rövidesen folytatódik.

Voodoo Allen koncert a Helloween partyn

Holnap, azaz október 27-én este a Vörös Yuk-ban kiváló társaságban koncertezünk a Yellow Spots zenekar meghívottjaként, akik immáron fennállásuk negyedik évfordulóját ünneplik. Még nem tudják, de holnap a koncertjük közben ünneplés gyanánt egy kurva nagy tortát fogok felhajítani a színpadra remélhetőleg úgy, hogy Aberrált úron kívül a doboknál szegecselő Schleki barátunknak is jusson :)

A zenekar koncertjein gyakori vendég IrBarat barátunk kiváló koncertajánlót írt a Rockerek.hu oldalon, amit az alábbiakban idézek:

"Október huszonhetedik napján az Országos Tébolyda meglepően tehetséges zenetagozata szórakoztatja az elmebetegség egyetemének végzős hallgatóit a Vörös Pokolban. Legismertebb talán a sárgaságot és előrehaladott agyi rendelleneségeket birtokló (ámbár ezektől nem szenvedő) negyedik életévében járó Yellow Spots, amely dallamos és belezős rákendróllal émelyíti a közönséget. A földgömbökkel erőszakoskodó és térképeket terrorizáló Voodoo Allen folytatja a sort, akik oldschool psychobilly-jükkel feltehetőleg megint égnek állítják a nagyérdemű haját. A szájkó szenvedélyes szeretetét tovább növelik a megjelent páciensekben a Shadowbirds elektrosokk-kezelés alatt álló tagjai. A külföldön komoly betegségnek számító surf és garage műfajjal pedig a vidámságot sugárzó Cowabunga Go-Go! fertőzi majd a babalelkeket..."

Az első zenekar (Cowabungáék) 21 órakor kezdenek, utána következik a Voodoo Allen halálpontosan 22 órakor.

Let's wreck.

Wreckin' Crew

Kedd

A múlt hét elég zúzósra sikeredett, kedden a W2-ben kiváló koncerten tette tiszteletét a Voodoo Crew; a francia Turbobilly adott kiváló hangversenyt. Nagyon profi, összeszokott produkció volt, amit a végén azzal fűszereztek a srácok, h eljátszottak pár feldolgozást is, de nemcsak psychobilly számokat (volt ilyen is, pl. a Transsylvanian Express, a Shoot, Shoot a Batmobile-től), hanem pl. a Cure-tól is a 10.15 c. opuszt, ami elég kellemesre sikeredett. A koncerten kurva sok ismerős volt, és természetesen a WWWC Hungary is képviseltette magát. A koncert előtt Schlekivel és Szifonnal már bemelegítettünk a sarki vendéglátóipari egységben, aztán a W2-ben folytattuk az italozást. A koncert végén volt wrecking is, közben Szifon haverom berepült a színpadra egy erősebb taszítás következtében ... A végére durván eláztunk, én teljesen elfelejtettem h másnap munkanap és mattrészegen tántorogtam haza kb 3-kor, de előtte még Schlekiéket agyonvertük csocsóban.

Péntek

Pénteken a Fészekben koncerteztünk egy másik zenekarral, akikkel sztem ebben a formában több közös koncertünk nem nagyon lesz. Egy volt munkatársam szülinapját is megünnepeltük, de sajnos nem tudtuk eljátszani a teljes műsorunkat, mivel kb félidőben a másik zenekar jelezte h ideje lenne befejeznünk, holott a megbeszélt 45 perc vége még sehol nem volt, ráadásul nem is mi késtünk kb 45 percet a cuccok pakolásával, még inkább ráadásul kurva nagy buli kerekedett időközben és az egész tánctéren ropták az emberek és a Rockabilly Psychosis Meteors feldolgozás közben még volt egy is wrecking is. Ha én lettem volna a másik zenekar, biztosan nem így oldottam volna meg a helyzetet, de ez most már mindegy. November 9-én újra ott játszunk, immáron Balázsnak köszönhetően egyedül és akkor egy kurva nagy bulival és másfél órás műsorral megpróbálunk mindenkit kárpótolni aki kevesellte a most pénteki programot vagy egyszerűen nem fért be a klubba. A Fészekből szokásommal ellentétben most viszonylag korán tipliztem, mert Orsikáék a lakásomban csináltak egy kis after party-t, és azt semmiképpen nem hagytam volna ki. Hazaérvén egyből feltéptem a hűtőt, amiből egy kisüveges Amstel Pulse egyből a földre pottyant és apró darabokra tört, de buli lévén ez senki nem érdekelt, kb f6-ig ment az aljasodás, ami végül a Rumble in Brixton c. Stray Cats DVD megtekintésével ért véget.

Szombat

Szombaton kicsit másnaposan Bence invitálására Szifon és én egy-két sörre lenéztünk a Sixtus nevű helyre, ahol más ismerősök mellett egyből belefutottunk Szifon országos punk cimboráiba, ennek következtében órákon keresztül arról volt szó, h ki, mikor, melyik bulin mekkorát hányt és mi egyebet művelt mattrészegen. Közben a háttérben a hangszórókból diszkréten szóltak a Meteors és a Demented Are Go első lemezei, mivel a hely abból a szempontból kétségkívül elsőrangú, h berakják az ismerősök által ajánlott és hozott hanghordozókat. Közben újabb ismerősök érkeztek, és Szabival kiegészülve átmentünk az Ellátóba, ahol még kabátban gyors egymásutánban bevettünk két tequilát. Szifon lassan eltűnt, én meg véletlenül magamra öntöttem egy korsó sört, így egész este úgy járkáltam, mint aki fullra behugyozott. Szabi más ismerősöket is talált, így miközben a pultoslányokat nem sikerült rávenni h ugyan tegyék már be azt a Cramps cd-t, Bencével folytattuk a sörözést és közben Szabi székét időről időre a pult irányába rugdostuk, ezzel mintegy megfordulásra késztetve őt. Amikor már nagyjából készen voltunk, átmentünk vmi büfébe harapni vmit. Itt már elég nehéz volt kulturáltan fogyasztani, mert valamelyikünk mindig úgy gondolta, h a másik kajája nem elég sós és ezez mindenképpen segíteni akart. Végül önként távoztunk, de sztem nem sok hiányzott h kihajítsanak minket. Átmentünk inni a Kiadóba, ahol tetőfokára hágott a hangulat, Szabi mindenféle kofferokat talált és indítványozta, h a nálam lévő cd-ket abban szállítsam tovább. Innen már a söröspoharakat is elvittük megsemmisítés céljából, amit aztán annak rendje és módja szerint végre is hajtottunk az Andrássy úton. Ezután még Bencével ketten átmentünk a Könyvtárba, ahol már éppen zártak de a jó fej pultoslányoktól még elintéztünk magunknak két-két pohár sört. Miután n5 magasságában innen is kirúgtak, Bence bejelentette h most már be kellene fejezni, és ezzel az utolsó söröspoharát átadta nekem, ő meg hívott egy taxit. Én elindultam Orsi felé a Keleti irányába, és örültem h legalább ezt az utolsó poharat sikerült megőrizni mementoként a remekül sikerült este emlékére, de egy rossz mozdulat következtében párszáz méterre a lakástól az is kicsúszott a kezemből ...

Voodoo-matiné a kutyás pincében

Következzen a Voodoo Allen és a Burning Vampires múlt csütörtök esti koncertjének emlékké nemesítése. Posztmodern világunkban a beszámolót - úgy döntöttem - kétféle hangnemben fogom megírni:

1 - Kedves beszámoló

Zenekarunk jól sikerült koncertet adott a nyáron a Tűztate-ben a Vámpírokkal. Mivel tetszett nekünk a produkciójuk, s nekik is a miénk, ott nyomban elhatároztuk, hogy szeptemberben ismét együtt játszunk majd. Már akkor tudtuk, hogy a központi fekvésű Blues Alley ad majd otthont a rendezvénynek, és az is evindens volt, hogy mivel a Tűztate-ben ők kezdtek és mi voltunk a főzenekar, ősszel majd mi kezdünk, és ők lesznek a főzenekar.

El is jött a várva várt nap. Hamar odataláltunk a belvárosi klubhoz, Attis és én a dobcuccal. Ott már vártak reánk a többiek, a vámpírok meg a két másik vudu. Nem raboltuk a nézők idejét hosszas beállással, hanem hamar a húrokba csaptunk, és nagy lendülettel, gyorsan eljátszottuk a szokásos nyitószámunkat, a Szörföző zombikat. A közönség ritmikusan ringva jelezte tetszését, továbbá tapssal.

Úgy éreztük, miénk a világ, minden nehézségen úrrá lettünk, sőt, a derék Sputman Vili, a Vámpírok dobosa több ízben segített a hangtechnika kezelésében.

Minden koncerten improvizációval díszítünk egy-egy dalt, ezúttal a Rockabilly Psychosist dobtuk fel.

Szerencsére volt elég időnk végigjátszani mindazon dalokat, amiket célul tűztünk ki, így aztán elégedetten figyeltük a Burning Vampires műsorát, amely ismét dinamikus és nagyszerű volt - s külön öröm volt látni és hallani Flames új nagybőgőjét, amely csillog-villog, és kiváló hangokat csalt elő belőle a művész.

A koncert pontban 22:00-kor véget ért, hiszen nem vagyunk barbárok, nem akarhattuk a klub felett lakó belvárosi polgárok éjszakai nyugalmát háborítani. Hamar összecsomagoltuk hát felszerelésünket, és Attis meg én búcsút intettünk a lokálnak, és szállásainkra hajtattunk.

Köszönet illeti a Burning Vampires-t és a közönséget, remélem, minél többen eljönnek a jövő pénteken a Fészek Klubba, ahol a Fuguval lépünk fel, és szokás szerint kiváló hangulat várható.

2 - Zsémbes beszámoló

Nagyon szeretem a Burning Vampires-t, és jó velük együtt játszani - ezúttal sem rajtuk múlt, hogy egy matiné-időpontban, kora este, hangmérnök nélkül kellett koncerteznünk.

Kezdjük azzal, hogy a Szent István körúton nem lehet parkolni igazán jól, a dupla index meg anyázást szül más autósok részéről - amúgy joggal. Hogy milyen természetfeletti módon lehet ebbe a klubba dobcuccot szállítani a szélső sáv elfoglalása nélkül, azt sajnos sose fogjuk megtudni.

A Blues Alley házirendjének szerves részét képezi a kitétel, hogy este 10-kor mindennek abba kell maradnia (ezt ezen a héten tudtuk meg), ezért mindkét zenekarnak rövid műsorral kellett készülnie, és nem sokat tökölni a beállással. Ugyanakkor nagyon korán azért mégsem lehetett elkezdeni a sót, hiszen ez mégsem a Fővárosi Bábszínház. Ezért persze kapkodtunk, és bár a vámpírok nagyon kedvesen segítettek, meglehetősen felspannolva kezdtünk, amit a csaknem másfélszeres sebességgel elnyomott Szörföző zombik (szokásos nyitószámunk) is bizonyított.

Aztán kiderült, hogy mászik a dobcucc a sík színpadon, főleg a lábcin, ezért nekem a koncert hátralévő részében profilban kellett állni, arccal a mikrofonom felé, jobb lábammal a lábcint támasztva, hogy ne jöjjön előbbre. Ez nem volt jó nagyon. Egymásból semmit nem hallottunk, pedig még Sputman Vili, a Burning Vampires derék dobosa is segített küzdeni a technika ördögeivel.

A műsor amúgy nem sikerült rosszul, csak a Rockabilly Psychosist sikerült rendkívül elb---ni, de ennyi belefért az adott körülmények között. Az idő rövidsége miatt - bár igény lett volna rá - nem lehetett ráadást adni, gyorsan levonultunk. Amúgy is fájt, hogy a színpaddal szemben egy fal volt (kevesebb, mint két méter távolságra), és a közönség a színpadhoz képest jobbára oldalt tudott csak elhelyezkedni.

Aztán jött a Burning Vampires, és bár kiválóan játszanak, az időnek ők sem urai, így tízkor, a Rebel Yell után be kellett fejezniük kifejezett közönségsikert arató koncertjüket.

Ezért mindenkit arra buzdítanék, hogy jöjjön pénteken a Fészekbe, ahol tudvalevőleg van rendes és lelkiismeretes hangmérnök, normális technika, nagy és jó közönség, bulihangulat, műsoridő - és utánunk a kiváló Fugu zenekar.

Lábjegyzet: a demónk hamarosan a Májszpészen, szép apránként, és aztán jön cédé-formátumban is. Ha minden igaz, lassan egy éve, hogy (újra) koncertezünk, így szülinapi műsort illik adni - ez december 19-én lesz a Könyvtár Pincekocsmában az Astoriánál, ingyenes belépéssel, és újszerű sóelemekkel. Persze addig még találkozunk...

Demo Finito

Jelentem, be van fejezve a nagy mű (első verziója), a cédé forog, az alkotó pihen... a végső simítások már mireánk várnak.

Művészkollektívánk kétfős különítménye - Szifon s magam - az Örs vezér tér meghódítása után a 31 busz segedelmével 11 órára megérkezett a Csömöri úti szentélybe, ahol bizony már várt mireánk a Song Records Stúdió két oszlopa, Stefi és István. A bőgőszólamok és a dobok orvoslása, valamint némi kompresszió alkalmazása volt az első teendő.

A művelet közben telefonos kapcsolatban voltunk Iván barátunkkal, aki Siófokon próbált beépülni egy csapatba (team building, a gyengébbek kedvéért) a hétvégén, de akit Cselédi ex-dobos kollégánk hazafuvarozott a délelőtt során, s így csatlakozott hozzánk ebédidőben, hogy az arányokról és más fontos dolgokról ő is kifejthesse álláspontját.

Délután öt óra környékén már mindenki nagyjából elégedett volt az anyaggal, ám ekkor váratlan fordulat - nem sikerült cédére kiírni az anyagot. Az ok az esti órákig tisztázatlan, de azért dévédére sikerült kiírni a cuccot meg a sávokat.

Iván kedves barátnője, Orsi volt olyan jó, hogy kijött értünk a világ Csömöri úti végére, és lakásomra hajtattunk, hogy a dévédéről audió-cédéket kaphasson a művészkollektíva. Lakásom állapotát amúgy jól jellemzi, hogy májusban elfogyasztott borok üvegei még a dohányzóasztalomon állnak, és pizzásdobozból sem kevés fedi a padlót, a három hangszer mellett. A zenekar jelenlévő része volt olyan irgalmas, hogy nem sokat szívatott, s lassan a cédék is elkészültek, így érzékeny búcsút vettünk egymástól.

Attila Gunn is megkapja holnap a maga példányát, s ekkor még törjük kicsit a fejünket néhány végső kérdésen, amelyeket már magam fogok megoldani a házistúdiómban. Akkor aztán a MySpace-re és a világra zúdul végre hifi-sztereó művészetünk!

UI: Csütörtökön koncert a Burning Vampires-szal a Blues Alleyben 20:00-kor! Ott tessék lenni!

We love Dorog

Szifon barátom - mint értesített - nem fogja megírni a dorogi koncertünk beszámolóját, feltételezésem szerint ez nem kis részben összefügg azzal, hogy annyira illuminált állapotba került, hogy nem emlékszik az eseményekre a maguk teljességében. Már arra sem emlékezett, hogy ő vállalta a beszámoló megírását... Ezért engem kért fel a helyzet orvoslására.

Szóval Dorog. Ez volt zenekarunk első koncertje Budapesten kívül. Autómban az anyósülésen a nagybőgő foglalt helyet a hátradöntött támlán, alatta hátul Szifon, mellette ült Attis és Iván. Hát ez nem egy kényelmes elrendezés. A komfortérzetet nem növelte, hogy Sleki - a Yellow Spots, a főzenekar dobosa - nem tudta megmondani a pontos címet Dorogon belül, mindössze annyi támpontot adott: "Dorogon mindenki tudja, hogy hol a Kacsa Kocsma".

Meglepő módon ez igaznak bizonyult, az első járókelő azonnal kiváló iránymutatást adott, és könnyedén odataláltunk a helyszínre, amelyet úgy jellemeznék, hogy a Zöld Pardon egy olyan verziója, amelyik nem szar, mint a budapesti, hanem kellemes.

A Yellow Spots már beállt addigra, így Napocskának, a bőgősüknek volt ideje arra, hogy részben bőgőpárbajt vívjon Szifonnal, részben pedig olyan történetekkel traktáljon minket, amelyek kivétel nélkül azzal végződtek vagy kezdődtek, hogy valaki befosott.

Iván komám egy üveg bort vásárolt arra a célra, hogy fáradékony hangszálait karban tartsa vele a koncert folyamán, de az üveg tartalmának fogyásával összhangban inkább a megvilágosodáshoz került közel, Szifon is szokás szerint benyomott, így Attilával ketten alkottuk a józan szekciót. A koncert maga nagyon jól sikerült, nem kis részben azért, mert a dorogi fiatalok - Iván kevéssé katartikus unszolása ellenére, vagy tán éppen azért - becsülettel táncoltak, buliztak, vígan voltak, és ez visszahatott ránk is. És nagy köszönet illeti Márkot, a YS gitárosát, amiért egy műszaki hibánál ugrott, és helyzetet mentett.

Sajnos műsorunkat hangolási szünet vágta ketté, és műsorunknak csak kb. a kétharmadát volt időnk eljátszani, ennek tudható be, hogy például a vendégkör nem hallhatta a Döglött kutyák, döglött lovak című megaslágerünket. De ráadást azért adnunk kellett, és a Vízparti speedparty is elhangzott, amit csak akkor játszunk el, ha látjuk, hogy szeret minket a közönség.

Koncert után megtekintettük a Yellow Spots igen kiforrott műsorát is, amelynek során Szifon kiskorú lányokkal táncolt - és igen bizarr látványt nyújtott, mivel nagymamája rózsaszín és csillogó otthonkája volt rajta, mint sóelem. Iván egy alkalommal Aberrált énekművészúr nyakkendőjét odakötötte a színpad előtt feszülő korláthoz, amin később jót mulattunk. Mi csak tátottuk a szánkat Attis barátommal, hogy mekkora rock and roll arcok is ezek a fiatalok.

A végére Iván és Szifon már az alkoholmérgezés tüneteit vonultatta fel, és miután én akkor már munkaügyből kifolyólag négy napja nem aludtam és a vezetés miatt már megint nem ihattam, sürgettem az indulást. A kocsiban aztán a két illuminált fiatal művész folyamatosan egymást molesztálta, Szifon például obszcén nyelvi formulákat kiáltozott, és amikor Iván beszélt valakivel a mobilján, az illető minden bizonnyal kénytelen volt hallani bőgősünk ilyen jellegű észrevételeit... frontemberünk pedig ex-dobosunkkal, Cselédi mesterrel beszélt igen bizalmas hangon (a beszélgetés a legszebb tarantinói pillanatokat idézte).

Amikor hazaértünk, Attist vittem először hajlékába, majd Ivánt és Szifont raktam ki, akik elmentek alkoholt inni, végül pótoltam az alvást. Mindent egybevetve állíthatom, hogy az egyik legjobb eddigi koncertünk volt ez, és remélhetőleg Dorognak még adhatunk máskor is psychobilly-dózist... úgy tűnt, igény van rá.

Antiparádé - Kék Yuk

Ma este az Antiparádén játszottunk tehát - és szerintem elég jól :-). Viszont tanulság számunkra, hogy fesztiválon első zenekar többet nem nagyon leszünk.

A magam részéről nagyon bírom a Vörös és a Kék Yukban azt, hogy lelkiismeretesen, rendesen és színvonalasan szoktak minket kihangosítani. Ez ma is így történt, nemcsak mi hallottuk magunkat kitűnően, de a közönség tagjai is dicsérték a megszólalást.

Jól nyomtuk a dolgokat, ezt a műsorunk után Iván komámmal és velem villáminterjút készítő újságíró srác is megerősítette - a kritikája a rockerek.hu-n fog megjelenni, s ha elkészült, belinkelem majd ide. A műsorvezetésem azonban elég szánalmasra sikerült (még szerencse, hogy Iván és Szifon barátaim kisegítettek). Eddig mindig készültem valamivel a hangolási szünetek kitöltésére, most azonban - első alkalommal - nem tettem ezt meg, mert abban bíztam, hogy nem lesz rá szükség. Lett volna. :-)

A közönség azonban ilyen fesztiválokra nem szokott este 8-kor befutni, most sem tette. Aki mégis ilyen hamar odaér, az még nincs hangulatban. Most sem voltak. Szerintem ha internesönel námberván sztárok nem is vagyunk, ennél azért többet érdemlünk - s ahogy hallottam, ez a többiek véleménye is, beleértve a rajongókat. Tehát az elsőség fesztiválon nem ér annyit, mint az olimpián. Mindenesetre köszönet annak, aki ott volt, és mozgatta legalább az egyik lábfejét... :-)

Befutott a stúdióból a keverés első változata is - még lesz vele munka, ezért minden kedves érdeklődő tartsa még egy kicsit vissza a lélegzetét... Jövő hétvégén pedig végre elhagyjuk az ország vízfejét, és Dorog városát vesszük be.

Győztünk!

Kedves rajongótábor, örömmel jelentem, hogy az Antiparádé (és ennek részeként a Voodoo Allen zenekar is) legyőzte a Budapest Parádét.

Az ízléstelen műanyagbuli a tudtunkon kívül kapitulált - miután kimentek a koncertünkre invitáló körlevelek, kiderült, hogy idén már meg sem rendezik az Andrássy úti groteszkséget. Erre az örvendetes fejleményre nem kisebb ember, mint maga Madafaka Béla hívta fel a figyelmemet: ejnye, Béla, honnan tudtad?

Sajnos örömünk nem lehet teljes, mivel a Parádé Bónusznak elkeresztelt bárgyú automatabuli továbbra is várja a robotokat. Sebaj, majd jövőre!

Addig is viszlát szombaton, 19:00-kor a Kék Yukban...

Szizsé Swamp

Az idei Szizsét elsősorban azért vártam, hogy végre élőben is megnézhessem a Madness-t, de sajnos pont aznap más elfoglaltságom akadt, így ez kimaradt. Kárpótlásul Orsi szerzett nekem ingyenjegyeket, így jóformán egész hétvégén kint voltunk.

Come back to the swamp

A hétvége legjobb pillanata az volt, mikor a sártengerben fetrengő mocsáremberek a sárbirkózást megunván belevetették magukat a tömegbe, és ráugrottak mindenkire aki fancy dress-ben volt. A jelenetek a remek holland Swampys psychobilly zenekar első lemezének borítóját idézték. Speaking of which, ha jól tudom, van is már egy magyar psychobilly zenekar, akik Mocsár néven futnak.

Szombat

Így utólag már kicsit nehéz rekonstruálni, hogy pontosan mit is, de elég sok zenekart megnéztünk. A Hives szokás szerint jó volt. Ez a zenekar kiváló példa arra h minimális zenei tudással is lehet kurva jó zenét és legfőképp hangulatot csinálni, persze ehhez szükségeltetik némi fantázia, egyéniség stb. Nyilván ők is összelopkodtak ezt-azt másoktól, de én nagyon jól szórakoztam. Vszeg nem csak bennem merült fel kérdésként, hogy miért este 6-kor kellett őket felléptetni, és mit keresett Sinead O'Connor a Nagyszínpadon, ráadásul egy ilyen produkció után ...

A Kispál lassan önmaga paródiájává válik. Nem szeretek nosztalgiázni, de most mégis azt kell, h tegyem. Ott voltam az első koncertjükön Budapesten 1989 szeptemberében amikor az Almássy téren a Kretens-szel és a PUF-fal játszottak. Én a Kretens miatt voltam ott, és a Kispál volt az első zenekar aznap este. Volt benne ötlet, lendület, eredetiség és a Kispál fatalpas Pumában nyomta. Akkor még kismagnóval jártam koncertekre, és mindent felvettem, ami tetszett, mivel akkor még ez volt az egyetlen módja annak, h felvétellel nem rendelkező zenekarokról felvétellel rendelkezhessek. Fast forward to 1995. Az SKL volt az utolsó lemez, amit megvettem tőlük, addigra tökéletesen meguntam a zenéjüket és azóta csak véletlenül látom őket koncerten mint pl. most is. Ha nagyon régi számokat játszanak, örülök, ha újabbakat, nem örülök. Most leginkább nem örültem, mert szinte alig volt régi szám és nem volt se lendület, se ötletek, se lelkesedés.

Vasárnap

Razorlight. Pár éve még járattam az NME-t, és abban olvastam amikor az első lemez megjelenését követően Johnny Borrell pár más hangzatos kijelentés mellett azt nyilatkozta, h "I'm drinking the champagne, Dylan is making the chips". Hmm. Nem mintha ismerném Dylan munkásságát, de azért ezt egy kicsit túlzásnak éreztem. Ha az ember nagyképű, legalább legyen mire. Jó kis koncertet nyomtak.

Utána Edina elrángatott a Világzenei Színpadra, ahol a kurva nagy dzsangafüstből Eddie Palmieri zenekarát láttam kirajzolódni. Állítólag nagyon híres és jó zenekar, de nekem mégis az volt a benyomásom, mintha a Dirty Dancing 2. filmzene bakeliten elakadt volna és ugyanaz a dallam, ritmus stb. menne kb 15 percen keresztül. Így egy szám alatt sikerült másfél sört meginnom, és közben még az Edináék molyirtós bödönéből is szippantottam egyet-kettőt. Az első szám után tipli. Utána még össze-vissza mászkáltunk, de eléggé berúgtam és nem nagyon tudok felidézni több konkrétumot.

Kedd

Kedd estére befutott Orsika barátnője Adri is München-ből, így 3asban vágtunk neki az estének.

A Juliette and the Licks szódával elment, utána egy órát elszórakoztam azzal, h pénzt vegyek ki vhol mert kp nélkül érkeztem, elég idegesítő volt. Találkoztam Áronnal, aki röviden összefoglalta örményországi nyaralásának történetét és megvitattuk a stúdiózással kapcsolatos tapasztalatainkat, majd ellenőriztük a 80's években híressé vált Hanoi Rocks zenekart, amit mindeketten botrányosra értékeltünk. A Killers-re nagyon kíváncsi voltam, mert az első lemezüket sokat hallgattam és pont kint voltam New York-ban, mikor elkezdtek befutni, de a koncert elég nagy csalódás volt, mert elképesztően szarul szólt. Egy nagy wall of sound volt az egész, semmi basszus, az ének erőtlen, a gitárok elmosódottak, igazi büntetés, nem is hallgattam végig. Sodródtunk ide-oda, jazz színpad, WAN2 sátor, de sehol sem tudtunk leragadni, aztán én leléptem mert másnap reggel korán tárgyalásom volt.

Töki pompos és csapolt sör index

Tavaly örültem h jó volt a csapolt sör, de most a korábbi évek gyakorlatához híven megint ihatatlanul szar volt, még leginkább az Ászok volt fogyasztható, de az sem mindenhol. Az ételek közül még a főtt kukorica volt ehető, és ami különösen gáz volt, az a töki pompos. Nagy volt a kontraszt a VOLT fesztiválhoz képest, ahol a csapolt sör és a töki pompos is elsőrangú volt.

A jövő évi Szizsét most azért várom, mert biztos vagyok benne h mi is játszani fogunk.

Elhagyjuk a várost... :-)

Szeptember 1-jén Dorog városában, a magyar underground által frekventált Kacsa Kocsmában játszunk - és ez a zenekarunk első fellépése a székesfővároson kívül!

Voodoo a stúdióban (6)

A stúdió rabul ejt - ma 14 órát muzsikáltunk. Volt minden: gitárszólók, énekszólamok, Stefi gitáriskolája... Egy ízben mindenki vokálozott, aki jelen volt.

Reggel Iván barátom Orsival érkezett, Szifonra vártunk egy darab időt, de hiányába beletörődve végül kénytelenek voltunk útra kelni a Csömöri úti lankák irányába. Izgultunk, mert tudtuk, hogy ma mindennel el kell készülni.

Végre tudjuk, hogy a stúdió neve Song Records (lesz), utalva egy nagy elődre. Ezt Stefi árulta el, a stúdió vezetője, aki ma Balázs kollegájával érkezett meg. István hangmérnököt nélkülöznünk kellett, de két ízben kértünk tőle telefonos segítséget...

Iván énekszólamaival kezdtük, profi zenésztársam viszonylag hamar felénekelte sávjait, közben én kiugrottam a frissen és üdén előkerült Szifonért, majd pizzát fogyasztottunk.

Ezután jöttem én. A Ruházd meg magad című nótánk nem egészen két perces, mégis egy óráig tartott, amíg rá tudtam hörögni a vokálomat. Folyon késtem, amikor pedig eltaláltam a tempót, akkor sikerült hamisnak lenni. Ezután a stúdió vezetése válaszút elé állított minket: vagy vokál, vagy gitárszólók... A gitárszólókat választottuk.

Iván barátom annyit gyakorolt, hogy a vére is kiserkedt - és ez nem tréfa -, így ma nagyon hősiesen, ragtapaszokkal felszerelkezve gitározott nagyon jól, már ahogy szokott. Lassan formát öltöttek hát csodás dalaink, a közönség kedvencei. Egy számra Stefit is felkértük, hogy tehetségével emelje az ügy nagyszerűségét. Iván és Stefi gitárjátéka annyira fellelkesített, hogy a további vokálozásra már megújhodva, megmámorosodva léphettem a ma egész elviselhető klímájú süketszobába, és - láss csodát - kb. 10 perc alatt felénekeltem a veretes sorokat: "Szopjál le, nyaljál be". Ezután falka-vokál következett, amilyen a Toy Dolls-számok refrénjében van, de ezt nem biztos, hogy végleg megtartjuk. Ekkor jött a nap fénypontja: a Döglött kutyák, döglött lovak refrénjei.

Először elviselhetetlenül vinnyogtam, aztán Iván próbált meg saját maga fölé énekelni, de ez sem vált be - és már majdnem feladtuk, amikor megjött a hangom, és sikerült felénekelni egy... kettő... refrént... ám ekkor... elkezdett zúgni az eddigre már tizenhárom órája működő cucc. Kikapcs, bekapcs, szentség ... na, majd feléneklem máskor... de hirtelen... minden megjavult, és mintegy kettő perc alatt pont került a Voodoo Allen zenekar első demójának felvételeire. A srácok a jövő utáni hétre ígérték az első kevert verziót, mindenki drukkoljon nekik, meg nekünk is. Csók!

Voodoo a stúdióban (5)

Ma ismét meglátogattuk (Iván, Szifon meg én) a Csömöri úti szentélyt. Fotóriport formátumban be is számolok az ott történtekről.
Íme István, a hangmérnök, aki nemcsak avatott szakember, de ötleteivel és toleranciájával sokat segít nekünk: Ma nagyrészt én voltam soron, és mint az alábbi képek is bizonyítják, két különböző gitáron játszottam fel összes hátralévő szólamomat, csak amúgy virtuózosan. Saját telecasteremen:És egy ott heverő Aria gitáron is, amilyenen Lucky játszott a Gunning Dogs korai korszakában:

Eközben Iván barátommal mókázni is volt időnk, alant az erről szóló dokumentumértékű kép:
Szifon jótanácsokkal és szakszerű észrevételekkel segítette munkánkat, de az alábbi képen épp mást csinál - brutális arcot vág:
Így múlattuk az időt, három szám zenei alapjai 100%-ban készen vannak, kettőben még gitárszóló-hiány mutatkozik. És hát persze fel kell énekelnünk-vokáloznunk mind az öt slágert. Erre szombaton fog sor kerülni, ezzel zárva a mi részünket a demókészítésben. Utána a stúdiós srácoké a terep, hadd keverjenek!

Voodoo a stúdióban (4)

Ma ismét a Csömöri úton jártunk - és ahogy vezetek-vezetek a stúdió felé, egyszercsak azt látom, hogy jönnek a Fákjúhegyek!

... bocsánat az amúgy is eléggé bennfentes szóvicc minőségéért, de legalább alkalmam nyílt így arra, hogy bejelentsem:

Ma igen előrehaladott állapotba került a Jönnek a Fákjúhegyek című slágerünk...

...ugyanis Iván komám feltolta a maga sávjait, és mondhatom, nagyszerűen sikerült. (Remélem, ő is viszonozza ezt a dicséretet, miután én feltoltam a szólamomat.)

Szifonnal közben lelkesen hallgattuk, ahogy az opusz végső formát ölt - ő sört ivott, én meg kólát (a sofőrök nektárját). De mint az alsó képen is látható, Szifonnak arra is jutott ideje, hogy Pókember legyen egy rövid időre.

Ez a stúdiózás nem olyan, mint amikor az ember valami sokkal könnyebb dolgot csinál, hanem egy nehéz ügy, így a jövő héten hétfőn és csütörtökön tovább csiszoljuk a gyémántot, ami majd a Voodoo Allen zenekar első demójaként fog a világra zúdulni. Az iménti képzavar is mutatja, hogy kifingtam teljesen, úgyhogy búcsúzom mára a banda nevében...

Közös fellépés a Quakes-szel októberben (UPDATED)

Múlt szerdán éppen szállok be a taxiba útban a TűzTate felé, ahol aznap este játszottunk, mikor kapok egy sms-t AtiEdge barátomtól (a taxis kicsit furcsán nézett, mikor egy eltorzult halálsikolyt hallott felcsendülni a zsebemből, ami nálam azt jelzi, hogy szöveges üzenet érkezett), hogy lenne-e kedvünk játszani október végén az Amigóban a Silver Shine-nal és a Quakes-szel. Sokat nem gondolkodtunk a dolgon, a meghívást nagy köszönettel nyugtáztuk és elfogadtuk. Jó kis buli lesz, az biztos ...

Miközben a választ írtam, bevillant, amikor kb 1990-ben István barátom jóvoltából megismertem az együttest - egy Klub Foot koncertről készült videófelvételen keresztül. Ha fogalmazhatok így, a srácoknak még a Klingonz akkori csörömpölésén is sikerült túltenniük, a lényeg szemlátomást az volt, h hogy álljon és milyen színes legyen a hajuk. Azt még a zenekar is elismeri saját biográfiájában, h az igazi probléma az elején az volt, hogy nem igazán tudtak játszani a hangszereiken. Nos, igen.

Aztán jó időre szem elől is tévesztettem a zenekart, mígnem kb. egy fél éve a már említett István barátomtól azt hallottam, hogy a Quakes tagjai időközben többször is kicserélődtek, és nem utolsósorban megtanultak zenélni, és mostanában egész jó kis rockabilly muzsikát küldenek. Pár hónappal később aztán hallottam is egy újabb lemezüket, és valóban szignifikáns a különbség a korábbiakhoz képest. Mivel koncerten még nem láttam őket, várom a közös bulit, és hát olyan zenekarral még nem játszottunk együtt, aki már a legendás londoni Klub Foot-ban is fellépett ...

A Quakes egyébként 1986-ban alakult, 1987-ben "csináltak egy Stray Cats-t", vagyis mindenüket pénzzé tették és átköltöztek Angliába. Ahogy kell, spagettin, lekváron és mogyoróvajon tengődtek egy foglalt házban kelet-Londonban, és mivel annyi eszük nem volt, hogy munka után nézzenek, folyamatosan egymás idegeire mentek, persze azért néha számokat is írtak. Közben kijött az első lemez és 1988-ban kisebb London körüli koncertek után nem akármilyen társaságban (Demented Are Go, Coffin Nails, Frantic Flintstones) már a Klub Foot-ban is csörömpölhettek a Clarendon hotel báltermében összezsúfolódott kiváló és lelkes elsőgenerációs psychobilly közönségnek. Mivel nem volt zseton az első lemezt követő turnéra, a zenekar egy része hazaköltözött, aztán fel is oszlott. A gitáros Paul Roman egy ideig a Demented Are Go-val turnézott, aztán 1989-ben hazatakarodott és újra megcsinálta a Quakes-t. Akit érdekel a zenekar további története, amelyet folyamatos tagcserék jellemeztek, az elolvashatja itt.

2007-ben mindenesetre kiadtak egy lemezt, a Quiff Rock-ot (ami csak egy újrakiadása a '96-os lemeznek, 8 bónusz számmal, amiket olyan '94 környékén rögzítettek), és talán nem tévedek nagyot, ha megkockáztatom, hogy a budapesti koncerten a zenekar ezen legutóbbi korongjáról is felcsendül majd egy-két dolgozat ...

Közben egy barátomnak beszereztem a Quiff Rock-ot a zenekar weboldaláról (a cd-t egy Quakes fésű és egy Stick to your guns! matrica kíséretében maga Paul Roman postázta), amit egy-két számtól eltekintve kiválóra értékelek. Van pár tippem, hogy melyik számra lesz kurva nagy wrecking a színpad előtt, ha felhangzik majd :)

Stúdió (még mindig)

Nem gondoltam volna, h még ilyen viszonylag egyszerű nótákat is mint a saját számaink, ilyen nehéz lesz normálisan feljátszani. Persze jellemző módon amikor nincs felvétel, megy minden, de amint elindul a szalag, máris hajlamos az ember elfelejteni még a saját maga által írt számokat is. Szerencsére Tibi barátunk kölcsönadta a VOX AC 30-át h azon toljam fel a számokat, és hát a nevéhez illően kurva nagyot szólt a láda! Miután feljátszottam a részeimet, elmentem sörért, és a Gergő gitártémáit már Szifonnal kedélyesen sörözve hallgattuk és kommentáltuk ...

Bár eredetileg azt terveztük, hogy a hétvége során felvesszük mind az 5 számot, most már látom, h ennyi idő alatt ez nemcsak lehetetlen, de értelmetlen is lett volna. Folyt. köv. csütörtök este, addig is megpróbálom vagy megtanulni vagy kiverni a fejemből a blues-riffet amit a Tibi tanított tegnap az üresjáratok egyikében és amit tegnap hazaérve jópárszor eljátszottam Orsinak ..

Voodoo a stúdióban (2)

Második napunk a stúdióban. 12 órán keresztül gitároztunk (és még egy darabig bőgőztünk is).

Hát, ez a pop-rock szakma "nem lepkeűzés"! :-p

Végül is Iván gitártémáinak többségét és az én (GG) gitártémáim többségét sikerült ma rögzíteni. A többi gitártéma, valamint a gitárszólók és az ének-vokál a jövő hétre maradtak, még az a szerencse, hogy nagyon segítőkész, kedves emberekkel dolgozunk, akiket itt az alábbi képen hátulról láthatunk, a rájuk veszettül figyelő Szifon társaságában. Helyszín: a kontroll-szoba.

Voodoo a stúdióban (1)

Első napunk a stúdióban: dob + basszus

Attila Gunn és Szifon egy-egy lopott pillanatban:

Holnap jönnek a gitárok és az énekek...

Kilátások

Úgy tűnik, az év végéig minden hónapban lesz koncertünk: augusztus: Antiparádé, szeptemberben a Burning Vampires-szal, október: Amigóban, novemberben tán Blues Alleyban gigabulin, és decemberben... na, ezt még magam sem hiszem el... nem is írom meg. Elégedett vagyok a zenekar vezetésével!

Indul a VoodooBlog!

Ez az első post, ezért még nincs benne semmi, csak ez a lenti fotó, de majd beindulunk, mint a rajz-szakkör...!