2008/08/03

Megjártam a hadak útját (1) - FreeFest

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Az utóbbi időben több ízben is sikerült kimozdulnom az ország vízfejéből, és a vidéki Magyarország gyönyörűségeiben gyüszmékelni.

Először is beszámonék a FreeFestről (Lajosmizse). Ide azért mentünk Sándor barátommal, mert Szifon másik zenekarát, a Los Tiki Torpedoest, valamint Marci barátunk együttesét, a Szeszkort szerettük volna befogadni.

A Szeszkort nem sikerült, és ennek Lajosmizse településszerkezetén kívül az is oka volt, hogy a helybeli lakosság egyáltalán nem tudott a rendezvényről, sem a helyszínéül szolgáló Zenélő Tanyáról. Yoda barátom többszöri telefonos megkeresésével sikerült elnavigálni a megfelelő helyre, bár előtte volt alkalmunk betekintést nyerni Lajosmizse egy felettébb hátrányos helyzetű részének működésébe is - néhány fogatlan de lelkes helyi erő, akik az időt éppen házuk előtt múlatták nagyobb csoportban, ugyanis tudni vélte a helyes irányt. Ez utóbb felesleges hurráoptimizmusnak minősült.

Odaérve a rendezvény kutyás jellege mellett az volt még sokkoló, hogy a Los Tiki Torpedoes (kiváló) énekesnőjét új hajszíne miatt nem ismertem fel, főleg mivel azelőtt kb. nem beszéltünk egy szót sem. Most alkalom nyílt a hiánypótló beszélgetésre, és felettébb szimpatikusnak találtam, amit csak fokozott a LTT-koncerten elővezetett (jó értelemben vett) kurvás hanghordozása.

Amúgy a show módfelett szemet gyönyörködtető volt: a zenekar tagjai - mint megtudtam, szexboltból drága pénzért beszerzett - latex csíkokban voltak láthatók, kivéve az egyik tagot, a bőgőst :-). Ő a hidegre hivatkozott, így úszta meg. A latex-ügy aztán nagy hullámokat vert fel a széles látókörű és fogékony magyar rockandroll-közösség tagjai körében: http://www.rockinboard.com/showthread.php?t=494&page=36. A vita hevében a figyelmes olvasó tanúja lehet, amint Szifonból kihozzák a szakmáját a gyanútlan provokátorok. Az biztos, hogy Yoda látványa még hosszan kísérteni fog...


A többi koncert erősen felejtős volt - én nem tudom, meddig minősül még nem cikinek a "nyisd ki a szemed és láss" szövegvilág, és az irónia olykor bántó hiánya.

Amit még említésre méltónak tartok, az a toi-toi-ügy. Az egyik higiéniai kihívásokkal küzdő reterátban egy punk fiatal szarni kívánt, és amint odabent elhelyezkedett, tréfás ismerősei hátulról meglökték a kabin falát. A szükségét végző ifjú kitántorgott az ajtón, és odébbállt, ám egy - addig a toi-toi bejáratánál békésen szundikáló - koncertlátogató kevésbé volt szerencsés, és a fülke tartalma a ruházatán kötött ki. Volt abban minden... ám ő sztoikus nyugalommal tápászkodott fel - további sorsa ismeretlen.

Címkék: ,

2008/03/11

Örülünk, Vincent

bejegyezte: Iván [Voodoo Allen]
Jó régen volt h Kalóz, egy kedves régi - akkor még újdonsült - ismerősünk blogjában lelkendező hangnemben megemlékezett egy Fészekes Voodoo Allen koncertről, amit aztán én beidéztem ide. Ennek jó pár hónapja már, és csak most vettem észre h Kalóz kolléganő beidézte a blogjába a beidézésünket és újfent kommentálta azt. A teljes írást én most itt közkinccsé tenném.

"Hires lettem, ghhhheeeeeeccccciiiii!
Ivan kollegaur - egy kivalo ujdonsult ismeros Szeszkor-Mártonyon keresztul - imigyen emlekezik meg a zenekara, a
Voodoo Allen blogjaban arrol a blogbejegyzesrol, amit en kovettem el a koncertjukrol felreszegen hazaerve:


Kalóz kolléganő - egy kiváló újdonsült ismerős Grévmen úron keresztül - a következőképpen emlékezik meg a pénteki koncertünkről blogjában:"VUDUELLENNOSTEHAT A lenyeg hogy bekurtam, [...] Mártonyommal leleptunk aaa a SZÁJKÓ koncxertre, ahol megvaltottuk a vilagot, [...] ja a ize a Voodoo Allen gecijo volt, olyan muzsika, amit koncerten siman elhallgatok es bejon, de itthon annyira nem, ellenben a Fugu bekerul a Dirty Slippers-Fuwdo zenekarok koze a Nepszeruseghajhasz Fosok halmazba e. Cheers Ms. Pirate. Glad to be of service & see you in the pit."

Cheers, Mr Ivan & Szifon (es kossz a bőgőleckeket :-)) & Gergo & Attila, akartam beszamolot is irni, de mivel egesz hetvegen itthon se voltam, ezert nem.De bazmeg meg mindig nem jutok szohoz, a (kaloz)hajo(nap)lo(po) valosagteremto, kurvaanyazaes, es nyavalygaskozpont immar velemenyformalo zenei blogga vagy mi a pinava fejlodott, hogy itten zenekarok idezik a blogjukban, kesz beszaras bazmeg :-DDDValaki mosson fel. Na elemzek filmet. Öi!"

Címkék: , ,

2007/10/09

wE LOve PiRateS

bejegyezte: Iván [Voodoo Allen]
Kalóz kolléganő - egy kiváló újdonsült ismerős Grévmen úron keresztül - a következőképpen emlékezik meg a pénteki koncertünkről blogjában:

"VUDUELLEN

NOSTEHAT A lenyeg hogy bekurtam, [...] Mártonyommal leleptunk aaa a SZÁJKÓ koncxertre, ahol megvaltottuk a vilagot, [...] ja a ize a Voodoo Allen gecijo volt, olyan muzsika, amit koncerten siman elhallgatok es bejon, de itthon annyira nem, ellenben a Fugu bekerul a Dirty Slippers-Fuwdo zenekarok koze a Nepszeruseghajhasz Fosok halmazba e. "

Cheers Ms. Pirate. Glad to be of service & see you in the pit.

Címkék:

2007/09/02

Szimpátia az antiparádén

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
A dorogi rock and roll-őrületről Szifon barátom emlékezik majd meg itt a blogban, addig is azonban szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani Rovar barátunk Antiparádé-beszámolóját:

"Első hullámos psychobilly stílusban írják számaikat, jókedvűen vandál szövegekkel, emellett kiváló érzékkel válogatnak hőseik repertoárjából." - írja a művész a konyv.paradicsom.info-n, ahol további dicsérő megjegyzések is olvashatók.

[teljes szöveg itt]

Címkék: ,

2007/08/15

Nekem tetszik – Rovátkolt Barom

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
[Az alábbi iromány elfogult magánvélemény, nem pedig egyeztetett zenekari álláspont! - GG]

Gondolom, mindenki látott-hallott már olyan tizenéves zenekart, amelynek tagjai frissen megkapták aputól-anyutól a hangszert és az erősítőt (amelyek együtt olcsóbbak voltak, mint külön-külön), erre kockás félhosszú nadrágba bújnak, és nyomban elkezdenek számokat írni arról a világfájdalomról, ami úgy ül rajtuk, mint ők a békávén. Nos, a Rovátkolt Barom nem ilyen.



És nemcsak azért, mert csak részben tizenévesek már.

A Rovátkolt Barom talán tényleg punkzenekar lenne – ha a punk jelző nem lenne elcsépelt és tartalmatlan. Az ő zenéjük viszont összetett és izgalmas, akad benne őspunk, ska, keringő, oi, britpop, jazz és egy kevés a 80-as évek magyar alternatív zenei világából – de ez utóbbiból csak annyi, hogy jelezze, a fiatalok ebben az országban szocializálódtak a maguk módján. Dobos-basszer-gitáros-harsonás-énekes felállásban játszanak, utóbbi két funkciót azonos személy tölti be. Előadásmódjukat egyszerre jellemzi elmeél és a próbák túlzásba nem viteléből adódó spontaneitás – ezt a punk közönség gyakran díjazza obszcén kézmozdulatokkal és távozással, merthogy megpróbálnak pogózni, és az egyik kevésbé sikerült tempóváltásnál kiesnek a lendületből. A zenekart ez szerencsére kevéssé zavarja, ha kell, újrakezdik a számot, ha kell, bevárják egymást. Jellemző eset, hogy a Frappáns nevű szórakozóhelyen adott koncertjük alkalmával a zenekar egyik fele nem is vette észre, hogy a másik fele eljátszott egy bizonyos számot. („Te, tényleg eljátszottuk az Unalmas-t?”) Sietek leszögezni azonban, hogy az összhatás mégsem az amatörizmus – bár e fiatalok a szó jó értelmében tényleg amatőrök –, hanem inkább a provokáció.

A közönség b…tatása mindig is közel állt a szívemhez (ha már magam nem merem művelni).



Ami a szövegvilágot illeti, posztmodennek nevezném, ha e jelző nem lenne annyira elcsépelt és tartalmatlan, mint a ’punk’. Inkább tehát úgy jellemezném, hogy duplacsavar a duplacsavarban. Igaz, leggyakrabban egyes szám első személyű helyzetdalok, vagy egyes szám harmadik személyű alakrajzok – de tán ez elnézhető, ha tudjuk, hogy ilyen címeik vannak: Anti-anarchista akció, Lopj egy cédét a NemArt-ból, Zsurnaliszta-lista vagy Kaszát egyenesíts – és ne feledkezzünk meg személyes kedvencemről: Az ecstasy fogyaszt és mosolyt csal az arcodra. E szövegek mentesek a közhelyektől (na jó, egy benne maradt), és – ha még ennyi kedvcsináló sem lenne elég – hál’istennek kellően cinikusak. Az egészben a legtetszetősebb, ahogy az együgyű politikai korrektséget nem pusztán sárba tiporják, hanem megsemmisítő gúny tárgyává teszik.

Van egy lemezük is: Pro Patria et Libertate, ami letölthető. De a Rovátkolt Barom mégis elsősorban koncertzenekar.

A külsőségek méltók a belbecshez. Gábor énekes-harsonás leggyakrabban teaszűrőkből házilag eszkábált napszemüvegben jelenik meg, a zakójára varrt evőeszközökkel. Imre basszer játék közben Waszlavik László mozgáskultúráját ötvözi Sid (nem a pisztolyos, hanem a rajzfilmes) visszafogottságával. Kopasz gitáros artschool megjelenését karácsonyfához hasonlóan pislákoló multieffektjének agresszív kihasználásával enyhíti, no meg hörgős vokáljával. Kruger dobos kisfiús bájjal tobzódik minimalista dobszerkója mögött, néha-néha vadul csak meg, olyankor németül beszél a mikrofonba.

Igaz, nem psychobilly, és talán nem hiba rétegzenének nevezni, de csak nézz és hallgass bele itt: http://rovatkolt.freeweb.hu/

Címkék:

2007/07/30

Akiknek tetszettünk

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
A Tűztate-koncertünk (2007. 07. 18.) egyik látogatója így ír rólunk blogjában:

"néccázat fizettünk egy amatőr zenekarért (voodoo allen), merthogy psychobillyt játszanak és az jó, olyan mint a rockabilly csak még pörgőbb, még őrültebb. meg kell hogy mondjam, pofás kis koncertet raktak ők ott össze a negyvenkét fokban kilencvennyolcas páratartalom mellett. volt minden, pörgés, instrumentál, sanzon és két szám között csörgő nagybőgősé telefon ('bocs, most éppen koncertezem, hívjál vissza éjfél után, köszi')."

[teljes cikk itt]

Címkék:

2007/07/24

Ezt írták rólunk!

bejegyezte: Gergő [Voodoo Allen]
Hála az ördögnek :-) koncertjeinken általában elegen jelennek meg ahhoz, hogy az esemény ne keltse nyilvános zenekari próba hatását, sőt, gyakran játszunk igen szép számú embernek is - félve írom le, hogy teltházas koncertjeink is akadtak történetünk során. Köszönet ezért a csodálatos publikumnak!

Ennek ellenére jelenlétünk a médiában egyelőre szerény mértékűnek mondható. Hogy eddig nem készült velünk életútinterjú, amit a Duna Televízió több részben, heti rendszerességgel sugározhatna, vagy hogy nem kérték fel még egyikünket sem, hogy vezessen tévéműsort egy dekoratív szőke nő oldalán, vagy hogy nem jelöli emléktábla a helyet, ahol először próbáltunk 1991-ben citerával és dudával is felszerelkezve - rendben van.

Az interneten azonban már több írás is született rólunk:

  • Akad, aki a jövőt félti, ezért "ordenáré szövegű" klippünket (a Hot Dog Stomp című opuszt) ifjúságvédelmi okokból töröltetni kívánja egy fórumból:

    "Édes-kedves moderátor! [...] töröld a Voodoo Allen ordenáré szövegű klippjét! Köszi! Vagy hagyd bent, végül is a fiataloknak is tanulniuk kell!? De ezt???????" - óvja az ifjúságot Barbi.

    [teljes cikk itt]


  • Ebben társra is lel:

    "Bár nem tudom, hogy kiről szól a szám, de hogy arra tomboljak, hogy valakinek hot dog-ot dugnak a seggébe az még tőlem is távol áll." - írja Pajesz.

    [teljes cikk itt]


  • Írbarát pozitív hangot üt meg (ezért őt szeretjük), szerinte szimpatikus morbid mókázók vagyunk:

    "Szerzeményeik és fizimiskájuk alapján is megfelelően és mélyen elsüllyedtek a morbid mókázás mocsarában, ezért a jövőben is látogatni fogom koncertjeiket." - ígéri egy koncertbeszámolóban.

    [teljes cikk itt]

  • Madafaka Béla, a KOC énekese kimerítően tárgyal minket blogjában, nem riadva vissza rosszízű vádak megfogalmazásától:

    "Az est záróakkordja a psychobilly vonalon mozgó Voodoo Allen volt, akik egyébként sima rockabillyt játszanak. Ha nem lennének ennyien, lehetnének a második Mystery Gang. A Döglött kutya című számuk véleményem szerint egy Halász Jutka átdolgozás." - pirít reánk Béla, fittyet hányva (később természetesen befutó) reakcióinkra, az igazságra, illetve a dal tényleges címére (Döglött kutyák, döglött lovak).

    [teljes cikk itt]

  • Vádjait később meg is ismétli:

    "[...] most föl is vettem a telefonommal a refrént, hogy majd jól kielemzem, de azon kívül, hogy baromi ismerős nem jutottam előbbre az ügyben." - tetézi eddigi tévedéseit a blogszerző és punksztár.

    [teljes cikk itt]

Köszönjük a véleményeket a derék szerzőknek, és azt üzenjük ezúton is, hogy csak így tovább!

Címkék: