A Voodoo Allen zenéjéhez leginkább a psychobilly áll közel. A következőkben ezt a hazánkban talán ma még nem eléggé ismert műfajt mutatjuk be. A psychobilly alapvetően a punkzene ötvözése az ’50-es évek rockabillyjével, illetve a ’60-as évek garage zenéjével, amelynek kiváltó oka a lázadás volt a ’70-es/’80-as évek fordulóján oly népszerű ’soft’ rockabilly ellen. A punktól örökölte a gyors tempót, a torzított gitár alkalmankénti használatát, és a „mindent leszarunk”-hozzáállást, míg a rockabillyből származnak a jellegzetes akkordmenetek és a csattogó nagybőgő. A külsőségek szintén e két korszakot idézik: csónakhaj, zakó vagy bőrjakó, leopárdminta, és így tovább. A psychobilly szövegek politikai és vallási utalásoktól általában mentesek („Fuck politics, fuck religion”), annál többször foglalkoznak azonban horrorral és perverziókkal – és mindennel, ami a társadalom többsége számára tabunak tekinthető. Zombik, sorozatgyilkosok, transzvesztiták, pedofilok, vámpírok, voodoo-babák népesítik be ezt az univerzumot, amely azonban a zenekarok többségénél inkább groteszk, mint véresen komoly.
A psychobilly közvetlen elődjének elsősorban a The Cramps zenekar tekinthető, ami szövegvilágában, akkordmeneteiben előlegezi a psychót.
Az első klasszikus psychobilly zenekar az 1980-ban alakult The Meteors (hobbijaik: „motorozás, rock ’n’ roll, élve eltemetés”), akik máig is magukat tekintik az egyedüli „színtiszta” psychobilly zenekarnak. Tény, hogy az őket követő együttesek az alapformulán mindig változtattak egy kicsit – de maga a Meteors is, hiszen kezdetben illetve manapság nagybőgővel játszanak, munkásságuk java részében viszont basszusgitárral léptek fel. Azóta a psycho-zenekarok eszköztárába sok hangszer bekerült: elektromos hegedű, rézfúvósok, szájharmonika, szaxofon, zongora – de a gerince továbbra is a dob-gitár(ok)-nagybőgő összeállítás maradt.
A műfaj sohasem számított a mainstream részének, még virágkorában, a nyolcvanas évek második felében sem lépte túl a kis klubok világát – annál meglepőbb nemzetközi sikere. Találkozhatunk a brit (The Meteors, Krewmen, Demented Are Go!, Long Tall Texans, Frantic Flintstones, Coffin Nails, Klingonz, stb.) és amerikai (The Reverend Horton Heat) zenekarokon kívül holland (Batmobile), német (Mad Sin), finn (Francine), kanadai (The Matadors), dán (Nekromantix), francia (Washington Dead Cats) és japán (Mad Mongols) együttesekkel is.
Magyarországra a ’80-as évek második felében érkezett meg a psychobilly, de akkoriban még kevesen lelkesedtek e stílusért. Magyarországon inkább a rockabilly örvendett nagyobb népszerűségnek; a Gunning Dogs igen sikeres volt a 90-es évek elején. Sajnos az akkori viszonyok között a kiváló zene és hangszeres tudás önmagában kevésnek bizonyult az áttöréshez, és a zenekar időnek előtte feloszlott. Mára a helyzet szerencsére megváltozott, számos magyar zenekar akad, aki a zászlót viszi: legrégebbi, ma is működő psychozenekarunk a nemzetközi sikernek is örvendő Gorilla (amelyben ott találjuk a Gunning Dogs frontemberét is), de ne feledkezzünk meg a The Silver Shine, a The Burning Vampires, vagy a psychobilly-elemeket is felhasználó Yellow Spots zenekarokról sem.Magyarország sajnos nemigen számított és számít a nemzetközi szintű psychobilly zenekarok célországának, de szerencsére a rajongók a közelmúltban több kiváló együttes fellépésének is szemtanúi lehettek: nálunk járt a Meteors, a Demented Are Go!, a Washington Dead Cats, a Klingonz a Mad Sin és a Rezurex is. Aki eljön egy psychobilly zenekar koncertjére, vegyes közönséggel találkozhat: a ’klasszikus’ psychók mellett punkok, alternatívok, bölcsészek és matekzsenik éppúgy járnak arra. A kemény mag a színpad előtt „wrecking”-nek nevezett „táncot” jár, amelyet a felületes szemlélő – sok esetben némileg megalapozottan – verekedésnek, vagy – helytelenül – a punk-koncertekről ismert pogónak vélhet. Az ilyen estéken sajnos gyakran meg kell tekinteni műfajidegen együtteseket is, de még ezt is kibírja az ember, mert tudja, hogy előbb-utóbb távoznak a színpadról. És hát psychobillyt hallgatni jó. összelopkodta: Gergő
|
